Molnár László történetei 2019-11-06T23:59:19+00:00
Enyém a világ!

Hatvannyolc éves vagyok. Két diplomával a kezemben harminc évesen egy önkormányzati cég igazgatója lettem. Mellette egy főiskolán oktattam. Mint egy kiegészítésként vállalkozásban éttermeim voltak. Mindhárom tevékenységem igen sikeresen alakult. A magánéletemre sem panaszkodhatok, feleség négy gyermek, mindannyian egy, vagy  két diplomások.

Miért is írom ezt le? Nem, nem dicsekedni akarok, ebben a korban már mi értelme lenne?

Azt akarom csupán érzékeltetni, hogy a sikeres élet is rejt magában kockázatot.

Enyém a világ! Amihez kezdek, sikerre van ítélve! Vagy még sem?

A sikeres életnek is meg van a kockázata.  Teszed a dolgod, magabiztos vagy, élvezed amit csinálsz! Becsapod a szervezeted !

Nem iszol, nem dohányzol, sportolsz, de nem veszed észre, hogy állandó stresszben élsz!

Aztán egyszer csak jön a rák, oda a magabiztosság, teljes összeomlás. Pedig hát mindannyian tudjuk, hogy meghalunk, meg oly sokat mondjuk „ szép kort megélt!”, ne panaszkodjon. Amikor ott állsz a kapujában, szembesülsz a véggel, rájössz, hogy még sem vagy mindenható, sőt nagyon is esendő vagy. Nem érted a dolgot, nem fáj semmid, jó a közérzeted, és mégis azt mondja az orvos, hogy nagy baj van. Én, aki eddig mindent megoldottam, teljesen tehetetlennek érzem magam, itt a vég!

Látva a rémületemet a feleségem elvonszolt egy  pszichológushoz,- sosem voltam még.-

A pszichológus aki maga is volt már rákos , elbeszélgetett velem.  A beszélgetés lezárásaként elmondta a diagnózisát. Lényege : nagyon erős a személyiségem és az akaratom, ő bizony nem tud mit kezdeni velem, de ad egy tanácsot, ha haza megyek, vegyek elő egy füzetet és írjam le miért is jó nekem a rák? Nem szóltam semmit, csak a nézésem volt kifejező. Mondta is, tudja mit gondolok, de higgyem el, őt ez nem sérti. Azt gondoltam, hogy ide is fölösleges volt eljönni!

Betegségem története!

Oly sok vállalkozó társam eljárt menedzser szűrésre, ( költségként leírható!) hát eljártam én is . Mindig büszkeség töltött el, amikor közölték velem, hogy minden rendben van. Tetszett a dolog, mert két óra alatt rengeteg vizsgálatot elvégeztek, az orvos várt rám, nem én őrá. Ötvenkilenc éves voltam, amikor először közölték velem, hogy a PSA (prosztata specifikus antigén)  értéke a kornak megfelelő  maximális érték határát közelíti, célszerű lenne elmenni urulógushoz. Nem törődtem vele.

A következő évben a szűrésen minden rendben volt, de az a fránya PSA, nem sokkal, de meghaladta az elfogadható értéket, a vizsgáló orvos javasolta, hogy menjek urológushoz. Megjegyezte, hogy a prosztata mérete nem utal komolyabb problémára. Nem éreztem semmit, nem volt betegség tünetem, éltem tovább az életem.

Egy alkalommal a feleségem, egy régóta ismert virágkertésznél járt virágért. A virágkertészt megműtötték prosztata rákra, a felesége panaszkodott, hogy már vizelési, vizelettartási problémája volt barátunknak mikor hajlandó volt elmenni orvoshoz, ettől a pillanattól megindult a lavina, műtét, utókezelés.

Az asszony hazaérve elővette a menedzserszűrés eredményeit több évre visszamenőleg, látható volt, hogy a PSA érték minden évben egy kicsit növekedett. Azonnal menjünk orvoshoz- mondta. Hogy mennék semmi bajom, egyébként is azt sem tudom mi az a PSA!

Kitartó veszekedés következett, ő győzött, mint mindig.

Teniszezek, ennek kapcsán sok orvost ismerek, az ő javaslatuk alapján egy fiatal, és nagyon lelkiismeretes orvost ajánlottak (azóta is jó viszonyban vagyunk!).

Elmentem hozzá, vittem az eredményeimet. megvizsgált ultrahanggal, vért vett elküldte a laborba, újabb PSA.  Az eredmény 4,1 PSA érték, 4 cm átmérőjű prosztata.

Szerintem, csak egy kis gyulladás, adok antibiotikumot, jöjjön vissza egy hónap múlva és megismételjük a vizsgálatot.- mondta.

Elmentem, beszedtem, egy hónap múlva vissza. megismételt vizsgálat eredménye : PSA 4,6, prosztata átmérő 4,2.

Az eredmények alapján, most sem gondolom, hogy komolyabb baj lenne, de  készítek  egy biopsziát, ha elvállalja- mondta Dr. Sereg Róbert a fiatal urulógus.

Legyünk túl rajta, nem ügy!

Ha elvállalja érzéstelenítés nélkül szívesebben csinálnám!

Persze, semmi gond!

A tudatlanság, a nagyképűség ára az lett, hogy igen megszenvedtem a mintavételt. A protokol 12 minta a végbélen keresztűl, de állítólag jól bírtam és volt még két gyanús folt, hozzájárultam, hogy onnan is vegyen mintát. Tíz nap múlva eredmény , a 14 edik mintában találtak sejt torzulást.

Rákom van???

Az orvos vigasztalt, hogy ez még nem biztos, menjek el CT re is. Elmentem, a CT eredmény  megállapította, hogy sem megerősíteni sem kizárni nem tudja a rákot, oly mértékű a prosztata bevérzése a biopszia következtében.  Várjunk, amíg a prosztata bevérzés felszívódik!

Ettől kezdve a türelmem elfogyott bizonyosságot akartam.

Irány Debrecen, ott van egy nagyhírű specialista, majd ő megmondja mi az igazság.

Kiderült, hogy hónapok kellenek, hogy be jussak hozzá. Minden kapcsolat felhasználva, soron kívül fogadott.

Vittem az eredményeimet, izgatottan és reménykedve vártam a válaszát.

Átnézett alaposan mindent..

A válasz lehangoló volt; a leletek alapján nem tudta egyértelműsíteni az állapotomat.

Azt javasolta, hogy történjen valamilyen beavatkozás.

De mi?

Lehet hormon kezelés, lehet sugár kezelés, lehet műtét.

Kérdeztem mit javasol?  Válasza az volt, hogy nem válaszolt, döntsem el én!- mondta.

Döntöttem! Műtét!

Kértem Flaskó doktor urat, hogy minősítse a döntésemet. Nem teheti, volt a válasz.

Másként tettem fel a kérdésem, mert bizonytalan voltam a döntésem helyességében.

Ha Önnek lenne hasonló problémája, milyen beavatkozást választana?

Válasz: a műtétet,- kissé megnyugodtam.

170 cm. magas (vagy alacsony) vagyok és akkor 92 kg voltam.

Az orvos kitűzte a műtét napját, és megállapodtunk abban, hogy laparoszkópos műtét lesz.

Közölte velem, hogy kövér vagyok, és fájdalmas és lassú lesz a gyógyulásom, ha nem fogyok le.

Kemény egy hónap volt!

Rettegtem, küzdöttem a félelmeimmel.

Eszembe jutott a pszichológus javaslata, elővettem egy füzetet. elkezdtem írni a rák betegség „előnyeit”, betelt a füzet. Más ember lettem, megváltozott az értékrendem, felhagytam minden addigi munkámmal, nyugdíjba mentem.

Megváltoztattam a táplálkozási szokásaimat, semmi szénhidrát, minimális fehérje, csak biotermékek.

Cékla, sütőtök, sárgarépa, zöld ital. Egyiket sem szerettem meg, de ma is fogyasztom őket.

A hónap eltelt, a súlyom 72 kg. Irány a műtét.

Vasárnap este érkeztem a kórházba, megkaptam az ágyam, borzalmasan kényelmetlen volt, mi lesz itt műtét után!

Másnap reggel borotválás, irány a műtét. Nem izgulok, benyugtatóztak.

Eszembe jut teniszpartnerem, egy sebész orvos szavai (mint kiderült, csak hülyített!), mely szerint a nyugtatók mellékhatása az lesz, hogy minden titkomat kifecsegem. Mit fog szólni hozzá a feleségem!

Kocsira, irány a műtő, még mondani akarok valamit, de már eltűnt minden.

Amikor az altatásból felébredtem a feleségem ott ült az ágyamnál, beszélgettünk, állítólag értelmes válaszokat adtam, én semmire nem emlékszem.

Az első alkalom, amikor tudatomnál voltam, az a műtét utáni második nap. A feleségem leköltözött, Debrecenbe, kivett egy szobát, hogy mellettem legyen.

Nem fájt semmim, csak az a fránya ágy lenne kényelmesebb.(Később egy német adományból szereztem két modern kórházi ágyat, a volt szobámban kicseréltem a rosszakat ezekre- ha mégis visszakerülnék…)

Két ágyas szobában voltam elhelyezve, a szobatársamat előbb műtötték. Mint „tapasztaltabb” ember ellátott jó tanácsokkal, többel is mint kellett volna. Meglátogatott az orvosom ( Ő műtötte a szobatársam is!) . Közölte, jól sikerült a műtét, időben történt a beavatkozás a rákos elváltozás (tehát volt!) a burkon belül helyezkedett el, a  prosztata burokból és a környék mirigyeiből mintákban nem találtak sejt torzulást. A tíz éves túlélési valószínűségem 98%, azt ő nem tudja megmondani, hogy én a 98%, vagy a 2 %-ba tartozom.

Betegtársam megszólalt, hogy milyen nagyszerű munkát tud végezni a főorvos úr. Flaskó doktor nem egy udvarias ember, mondhatnám az is, hogy nyers, az idő és a sok tragédia megkeményítette. Magának ezt nem tudom elmondani, nem fogyott le, nem hajlandó változtatni a szokásain, magának még gondjai lesznek – mondta. mindketten, mármint a betegek zavarba jöttünk, a szoba társam azért, mert durvának érezte a szavakat, én meg azért mert jobb hírt kaptam, mint a tapasztaltabb társam.

Egy hétig voltam kórházban, a feleségem végig ott volt velem, a gyerekeim jöttek látogatóba, még a Norvégiában élő is.  Örültem, hogy ott vannak, de a hátsó gondolataimban megjelent a kétség; ekkora a baj!

Jöttek ismerősök, kollégák. Sokan kíváncsiságból, mások együttérzésből, Gyorsan eltelt az egy hét.

A műtét harmadnapján bejött a szobába a főnővér, mosolygós, kedves, és mint nő is figyelemre méltó. Megkérdezte, hogy felkeltem e már az ágyból? Hogy keltem volna fel, csövek lógnak belőlem, megy egyáltalán!

Hát pedig meg kellene próbálnia egy picit sétálni!

Ha Ő mondja, akkor ezt kell tennem. A feleségem nem volt ott, a nővéreknek is más dolga akadt. Megpróbálom egyedül.

Felültem az ágyon, könnyedén ment, na próbáljuk meg a sétát! Köpeny fel, a katéter és egyéb zacskók csövek a zsebben, elindultam. A szobából ki, a folyosó közepén a lépcső, kint süt a nap, hát én lemegyek a parkba. A lépcsőzés nehézkesen ment, de ment.

Élveztem a napsütést és azt, hogy az orvos felcsillantotta a reménysugarat. Hálás voltam Istennek, meg mindenkinek aki megállított ezen a lejtőn.

Le voltam gyengülve, hamar befejeztem a sétát, majd holnap tovább leszek.

Megyek fel a lépcsőn, a folyosón rohangálás, kiabálás. Biztos valakivel komoly baj van- gondoltam, jó, hogy ez nem én vagyok, én ráléptem a gyógyulás útjára.

Felérek a lépcsőn, a főnővér elkiáltja magát „Itt van!” Hol járt maga szerencsétlen !?

Azt mondta a kedves főnővér, hogy sétáljak, én csak teljesítettem a kérését.

Igen a szobájában az egyik ágytól a másikig, és csak segítséggel!

Ezt így nem fejtette ki, én így értettem.

Nevetés, színlelt düh, bekísértek a szobámba lefektettek. Megjött a feleségem, elmesélték neki, milyen lökött férje van.

Mint később megtudtam, hogy a felelőtlen cselekedetemet úgy értékelték a szakemberek, hogy nagy a gyógyulási akarás bennem.

Eljött a távozás napja, Fel kellett tölteni a húgyhólyagomat, röntgen, nem szivárog, szépen gyógyul.

A főnővér megajándékoz egy halom pelenkával, elmondja, hogyan tornáztassam a záró izmokat és akkor pár hónap múlva megszűnik a vizelettartási gondom. Katéter, és egyéb csövek ki irány haza.

A feleségem vezet, minden kátyút, minden bukkanót megérzek, a sebek most fájnak csak igazán! Vezess óvatosabban!!

Megérkezünk. Azért jó idehaza. A feleségem aggódó gondoskodását élvezem. Most semmit nem csinálok rosszul, legalább is nem szól érte. Hátha így marad!

Hogyan legyen tovább? Egy rövid távú és egy hosszú távú prognózist kell felállítani.

Először is az, hogy nem találtak szóródást a ráksejtekben az nem azt jelenti, hogy nincs, csupán azt, hogy nem találtak. Az orvosok megtették mind azt, amit megtehettek, most rajtam a sor.

Meg kell változtatni a táplálkozást azonnal.

A feleségem könyvek garmadáját vette elő, megállapodtunk (mert én alkalmatlan vagyok erre!), hogy a táplálkozásomat ő fogja irányítani, én pedig fogadalmat tettem, hogy betartom az utasításait.

Semmi vörös hús, semmi szénhidrát, csak bio, no meg a sok antioxidáns. Csak egy kis darab kenyérhéj! Istenem, de finom lenne! De nem. Bezzeg a cékla minden formája, meg a sárgarépa, meg a sütőtök minden változata. A dolgokat túlzásba is vittük. A céklától vesehomokom lett, a sok karotintól meg besárgult a bőröm. Itt is fontos a mértékletesség.

A vizelettartás legalább is engem nagyon zavart, az állandó pelenkázás. Azt képzeltem, hogy ezt más is látja, köz WC be nem is mertem bemenni, annyira szégyelltem.

Tennem kellett ellene, tettem is sok- sok tíz perceket töltöttem a pisiléssel. Egy pisilési aktust 20-30 szor szakítottam meg, a legtöbb időt a napomból ezzel töltöttem el. Meg lett az  eredménye, kb. egy hónap után megszűntek a vizelettartási gondjaim. Az ajándékba kapott pelenkák nagy részét tovább ajándékoztam

Vissza kellett menni kontrollra, izgultam, milyen utókezelésre lesz szükségem. Doktor úr most is, mint mindig nyersen fogalmazott.

„ Nincs szükség utókezelésre, úgy hogy ma találkoztunk utoljára, gyógyult betegekre nekem nincs időm!”

El se tudom mondani, hogy mennyire jól esetek ezek a keresetlen szavak.

Megszűnt minden addigi munkával kapcsolatos tevékenységem.

Van egy kb. 300 nm kertem, kitanultam az ökológiai kertészkedést. Ma már szinte mindent megtermelünk magunknak, sőt a gyermekeim is élvezik a kertem gyümölcseit.

Aktivista tapasztalataim

Befejezésül néhány sztorit rögzítek, aktivista életemből, úgy ahogy én megéltem.

1, Egy hegyvidéki kis faluba mentünk el PSA szűrésre, ingyenes volt. Valamilyen nagy falusi ünnep volt, sokan kint voltak a téren. Folyt a sör, az árusok kínálták a portékájukat.

Mi is ott voltunk egy sátorban, de hozzánk nem jött oda senki, legfeljebb, néhány gyerekes család, hátha lehet valamit ingyen elvinni. Nem volt, tovább álltak.

Eltelt egy óra, semmi.

Mondom a hölgyeknek, akik a szűrést végezték volna. Kimegyek az emberek közé és meggyőzöm őket, hogy jöjjenek a szűrésre.

Odamegyek egy férfi csoporthoz, úgy ismeretlenül, bekapcsolódok a beszélgetésükbe, majd tárgyra térek.

Mondom nekik, nem jönnének oda egy ingyenes prosztataszűrésre. A válasz elég plasztikus „Nekem ne nyúlkáljon senki a s…..be” Mondom, ez nem úgy megy , csupán az ujjbegyből vesznek egy csepp vért és abból állapítják meg az eredményt. Ne is szurkáljanak engem, nem azért jöttem ki, hagyjon engem békén.

Ha fél egy kis tűszúrástól, hát akkor nincs mit mondanom.

Érdekes módon ez hatott, a férfi büszkeség, főleg ha a haverok is látják.

A lényeg kb, 50 férfit sikerült leszűrnünk az nap, és ami elszomorító, több mint a felének nem volt jó az értéke. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy rákjuk van, csupán azt, hogy további vizsgálatok szükségesek.

2, Budapest Mobilitás napja. Megkértek, hogy mint túlélő vállaljam el, hogy azokkal az emberekkel, akiket ez a problémakör érdekel, egy erre a célra rendszeresített sátorban beszélgessek.

Elvállaltam, egy szombat és egy vasárnap. Viszek magammal könyvet és olvasok egy jót.

Nem volt igazam, a sátor előtt még sor is ált, annyi volt az érdeklődő.

Egy történet innen is. Bejött egy férfi, intelligens, értelmes ember. Elmondta a panaszát. Közöltem vele, hogy én diagnózist nem állítok fel, mert ehhez nem értek, nem vagyok orvos, de amit elmondott arra azt tudom mondani, hogy azonnal menjen orvoshoz.

Az úr dühös lett, már nem volt úriember, keresetlen szavakkal távozott, nagyon felidegesített.

Másnap vasárnap, szintén sokan álltak a sátor előtt. Egy úrral végeztünk, kimentem egy kis levegőért, nagyon meleg volt.

Mit látok, ott az én tegnapi „barátom” a sorban.

Odamegyek hozzá és közlöm vele, hogy én nem kívánok vele újra veszekedni.

Közli velem, hogy bocsánatot akar kérni tőlem a tegnapi napért, jó mondom, megtette, viszont látásra.

Az úr csak kivárta a sorát, bejött, megismételte a bocsánatkérést, és elmesélte, hogy amikor lehiggad, úgy döntött, hogy mégis elmegy orvoshoz, voltak kapcsolatai és még aznap este megvizsgálták. A következő héten már műtik is, az orvos közölte vele, hogy az utolsó pillanatba jött, amikor még tudnak rajta segíteni

Sorolhatnám a történeteim, sok van, de talán ízelítőt tudtam nyújtani a férfi butaságból, abból a butaságból amiből (remélem!), én már kinőttem, köszönhetően a rákomnak.

A betegség utáni életfilozófiám:

S.O.S.

(slower, older, smarter)

LASSABBAN, IDŐSEBBEN, OKOSABBAN

Eger 2019. november 5.

                                           Molnár László

                                        Érintett, aktivista

Vissza a Hősök oldalára